Társasházkezelőknek

                                    Tisztelt Társasházkezelők! Tisztelt Közös Képviselők!

 

 

A társasházak kezelése, működtetése nem könnyű feladat. Naprakésznek lenni az adott társasház folyó ügyeivel, tartani a kapcsolatot a közreműködő szakemberekkel, cégekkel, illetve magukkal a lakások tulajdonosaival. Minden elismerésünk az Önöké. Mi abban látjuk a feladatunkat, hogy segítsünk Önöknek ebben a munkában. Természetesen a mi szakterületünk keretein belül tudunk rendelkezésükre állni.

A villanyszerelés mai világunkban kiemelt helyet foglal el a szolgáltatások területén, ugyanis mind a lakóingatlanokban, mind az üzletekben, irodákban, mind az ipari ingatlanokban szinte minden berendezés, gép elektromos árammal működik. Az áramszolgáltatás hosszabb-rövidebb kimaradása, illetve az elektromos meghibásodások nagyok sok kellemetlenséget, anyagi kárt és nem utolsó sorban az egészségre és az életünkre is veszélyes helyzeteket eredményezhetnek.

 

Jellemzően a társasházak döntő hányadának a villamos hálózata alapvetően nagyon rossz állapotban. Ez köszönhető az elmaradt karbantartásoknak, a hibák toldásának-foldásának, a szabványok be nem tartásának, az igénytelen kivitelezési munkának. Manapság azonban még egy fontos tényező játszik közbe a társasházak elektromos hibáinak mind gyakoribbá válásának, az elektromos baleseteknek és nem utolsó sorban tüzeknek.

 

Mit tehet egy társasházkezelő, illetve egy közös képviselő azért, hogy egy-egy társasház elektromos hálózata biztonságosan működjön?

Az első és legfontosabb lépés, hogy a megfelelő szakemberrel végeztessük el a villamos biztonsági felülvizsgálatot, illetve a villámvédelmi felülvizsgálatot. Ezek segítségévek egy átfogó képet kapunk a társasház villamos hálózatának aktuális állapotáról. A felülvizsgálat után kapott jegyzőkönyvben minden szükséges adat szerepel, amelyek alapján elkészíthetnek egy akár több lépcsőből álló karbantartási, javítási, illetve felújítási tervezetet, melynek köszönhetően a társasház villamos hálózata egyre biztonságosabbá válik, illetve a megnövekedett teljesítmény igényeknek is meg fog felelni. Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen manapság annyi fogyasztó került be a háztartásokba, hogy a régi rendszerek már nem bírják a terhelés, aminek következtében folyamatos hibák jelennek meg hálózatban. Ilyen hiba lehet, hogy a kismegszakító folyton lekapcsol, illetve az olvadó biztosító kiolvad, vagy túl melegszenek a vezetékek, kismegszakítók és nem utolsó sorban tűz keletkezhet akár a falon belül, akár a dugaljakban, akár a lakáselosztóban.

 

A felülvizsgálatokat érintően alábbi szabályok vonatkoznak a társasházakra:

  1. Érintésvédelmi felülvizsgálat, mérés /ÉVF
    A jegyzőkönyv az MSZ 60364 sz. szabvány és a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet szerint.
  2. Erősáramú berendezések felülvizsgálata /EBF
    A jegyzőkönyv az 54/2014. (XII.) BM rendelet szerint.
  3. Villámvédelmi mérés és felülvizsgálat /VVF
    A jegyzőkönyv az érvényben lévő 54/2014. (XII.) BM rendelet szerint. Új: 54/2014. (XII.) BM

A fent hivatkozott vizsgálatok előírt gyakorisága: 6 évente kötelező elvégezni!

Az 1-es és 2-es felülvizsgálatot 2017-ben összevonták, ami azt jelenti, hogy ma már együtt kell elvégezni azokat. Ezek együttes neve: villamos biztonsági felülvizsgálat.

A legnagyobb veszélyt a társasház egészére is az elavult, a mi szabványoknak nem megfelelő elektromos hálózat jelenti, mely már, vagy csak nehezen, hanem gyakran egyáltalán nem bírja el a terhelést. Ezek a hálózatok nem a napjainkra jellemző terhelésre lettek méretezve. Idő kérdése, hogy a társasház elektromos hálózata minor dől össze. Mi tudunk abban segíteni Önöknek, hogy megelőzzük a bajt és még időben elvégezzük a szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, hogy mind maga a társasházban, mind az abban található lakásokban biztonságos legyen a villamos hálózat.

 

Szolgáltatásainkkal igyekszünk az Önök igényeit teljes mértékben kielégíteni. milyen szolgáltatásokról is beszélhetünk?

  • társasházi gerinc hálózat karbantartás
  • társasházi gerinc hálózat felújítás, csere
  • társasházi közös mérőhely teljesíténybővítés
  • lépcsőház világítás kiépítés, javítás
  • villamos biztonsági felülvizsgálat
  • villámvédelmi felülvizsgálat
  • regisztrált szerelői munkák
  • főelosztó és fővezetéki doboz karbantartás, felújítás
  • új mérőhely kialakítás
  • mérőhely szabványosítás
  • közös helyiségek és pincék villamos hálózatának a felújítása

 

Munkáink során tartjuk a határidőket, precízen és az elvárható gondossággal járunk el. Előre nem kell semmit sem fizetni. Nincs kiszállási díj, felmérési díj, illetve egyéb rejtett költség. Csak akkor kell fizetnie a társasháznak, ha a munkát elvégeztük. Ráadásul van lehetőség arra is, hogy a munkadíjat akár részletekben is fizetheti a társasház.    

Látogassa meg honlapunkat, kérjen ajánlatot, keressen minket. Hívjon most.